Csak véletlenül ugrottam vissza a 2011-es posztok archivumába. Kicsit olvasgattam, nagyokat nevettem és kicsit elgondolkoztam, hogy priváttá tegyem a bejegyzéseket mert ezek nem méltóak a mostani bloghoz. Aztán rájöttem, hogy egyrészt úgysem olvasnak ennyira vissza általában, másrészt ez is a blog része, ezt is én műveltem egykoron, nincs mit szégyelni rajta, a lényeg, hogy mostmár nem ilyen (szerencsére)...
Nagyon érdekes, hogy mennyit tud változni, fejlődni egy ember 3 év alatt. Hihetetlenül vegyes érzéseket keltett bennem a 14 éves kislány énem szavai, fogalmazása és gondolatai egyes dolgokról. Nagyon látszik ezeken a bejegyzéseken, hogy gyermek kéz írta őket. Kicsit el is szégyeltem magam, de aztán rájöttem valamire. Manapság nem sok 13 éves foglalkozna komolyabban az írással (nem csak a divatból való próbálkozásokra gondolok). Büszke vagyok arra, hogy immáron negyedik éve írom a blogot kisebb nagyobb kihagyásokkal, de töretlen ambícióval.
Én sosem felejtettelek el Titeket, akikért megéri egy-egy bejegyzést megírni. Szinte a mentoromnak és gyermekemnek tekintem az oldalt. Segített felnőni, "nővé" válni. Mellettem volt amikor unatkoztam, kreatív akartam lenni, vagy csak a szenvedélyemnek, az írásnak akartam hódolni. Lehet, hogy "ciki" irományok születtek egykor, sőt én csak az utóbbi hónapokban született bejegyzéseimre vagyok büszke, de mégis az egész az enyém. Engem tükröz, a fejlődésemet. Lehet, hogy voltak hullámvölgyek, trollok, de mégis kitartottam és most a negyedik évben is írok Nektek.
A Nuckuruc név beitta magát a blogos köztudatba, hisz olyanok is olvasnak akikről álmodni sem mertem volna. Maga a név szintén a kisgyermekkoromra vezethető vissza. Nagypapám hívott így viccelődve. Amikor a blog nevén gondolkoztam valami egyedit szerettem volna kitalálni, semmiképp sem akartam beállni a tucat blogok sorába. Azt tudni kell, hogy én először YouTube csatornát vezettem, én voltam az elsők közt az országban, de azt feladtam, így maradt a blog.
Csodálatos napot Nektek!
Niki
0 megjegyzés :