Hajszínváltás a L'OREAL Casting Creme Glossal

By | 11:00 3 comments
Sziasztok!


A L'Oreal Paris meginvitált a sajtótájékoztatójára amelynek keretein belül a Casting Creme Gloss-t illetve a hajfestétst (színválasztás, hogyan működik, történelem) mutatták be nekünk. Nagyon érdekes előadást hallhattunk. A program része volt, hogyha valaki szerette volna, befesetették a haját.


 


Én már hónapok óta gondolkozom a hajszínváltáson, szóval úgy döntöttem bevállalom. A szín kiválasztásában fodrászok illetve bloggerinák segítettek. Nem mertem bevállalni radikális változtatást, ezért úgy gondoltam, hogy felfrissítem barna hajszínemet egy új árnyalattal.

Végül két barna árnyalat összekeverésével készült el a végeredmény. Az 535-ös Csokoládé és az 503-as Tejcsokoládé lett a befutó. Az szimpatikus a Casting Creme Gloss-ban, hogy természetes eredményt lehet elérni vele és ez egy tartós hajszínkrém (amely kb. 28 mosásig tart), ráadásul ammónia mentes.

 
Nekem nagyon tetszik a végeredmény. Azóta 3-4x mostam meg és kicsit kivilágosodott ,nyilván mert a rajta maradt extra festékanyag lejött. Nagyon puha és fényes hajkoronával büszkélkedhetek amelyet a festékhez járó szuper balzsam is elősegít.

Köszönöm a képeket Szabinának, akinek szintén gyönyörű fahéj árnyalatú haja lett! Nézzétek meg az ő posztját is! http://szepseglabor.blogspot.hu/2014/06/uj-hajszin-nyarra-loreal-tol.html

Előtte:











Utána:





Nagyon szép fénye lett...


 


És most egy fantasztikus nyereményjátékon vehettek részt!


Vegyél részt a Casting nyereményjátékban!


-Vásárolj CASTING Crème Gloss hajfestéket


- Alkoss csapatot barátnőiddel, változassátok megy együtt hajszíneteket -  Regisztráljatok a www.mycasting.hu  weboldalon


- Töltsétek fel a képeket az alábbi témákban:
  • Péntek esti láz
  • Buli a parton hajnalig
  • Oh la la Madmoiselle csajos este
A közönség szavazatai után a zsűri is értékeli a csapatokat


A nyertes csapat pedig 500.000 Ft értékű ruházati vásárlási utalványt nyer!


Részletek: www. mycasting.hu


Sok sikert mindenkinek aki nevez!











Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

3 megjegyzés :

  1. Öö.. lehet nálam van valami gáz, de nem látom a képeidet. Pedig nagyon kíváncsi vagyok az eredményre :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj neee! Nem tudom mi lehet a baj, most sajnos Nemetorszagban vagyok es otthon vannak a gepemen a kepek... :/

      Törlés
  2. Sajnos én sem látom a képeket :(

    VálaszTörlés