Latest Posts

Sziasztok!


A tegnapi bejegyzésem hatalmas port kavart. Értem, hogy miért, de szerintem megfogalmaztam, hogy ezt konkrétan 5 napig csináltam, csak kipróbálás céljából, és csak azért írtam le a tapasztalataimat, hogy megismerkedjetek ezzel a diétával amely külföldön elég nagy népszerűségnek örvend. Senkire nem szerettem volna rábeszélni! Egyébként ha valaki egyszer nem próbál ki egy adott dolgot és nem osztja meg, akkor a többi ember nem fogja tudni, hogy mivel jár az.


End of the world😦

Rengeteg blog foglalkozik az egészséges életmóddal és ez nagyon jó, mert tényleg sok embernek segíthet. Az én blogom nem ilyen, én nem szeretnék tanácsokat osztogatni ezzel kapcsolatban, de szerintem jogomban áll lejegyezni azt, amit szeretnék. Én nem állok be azoknak az életmód blogoknak a sorába akik mind ugyan azt írják le 100x csak átfogalmazva, ebből már van elég. Én valami újat hoztam. Szerintem minden nő, életében legalább egyszer csinált valamilyen radikális diétát (javítsatok ki ha tévedek), én ezt meg is osztottam és kitört a botrány.


Ha azt írtam volna, hogy ez csodákat művel, mindenki próbálja ki, akkor megértem a felháborodást, de kiemeltem, hogy igen, kipróbáltam, lejegyeztem a tapasztalataimat és ennyi. Nem őltem embert, írtam egy bejegyzést a saját blogomra... húúú kövezzetek meg!




shrek | Tumblr

Azoknak akik segítő szándékkal írtak, köszönöm, de akik csak azért linkelgetik be a posztomat ide-oda, hogy botrányt kavarjanak, köszönöm, de nem kell erre pocsékolniuk az energiájukat!


Végetért a kemény 5 nap amit véresen komolyan vettek egyesek, és szintén leírtam az adott bejegyzésbe, hogy nem fogom ezt csinálni, visszatérek az egészséges, mértékletes étkezésre, mivel tudom, hogy ez hosszútávon nem jó, csak ki akartam próbálni. Nem vontam meg semmilyen tápanyagot magamtól, csak nem ettem cukros, szénhidrátdús ételeket és a mennyiségeket minimálisra csökkentettem. Ettem fehérjét, zöldség-gyümölcsöt, húst és vitaminokban gazdag bébiételt, rengeteg folyadékot ittam (amit régen nem). Reggelit azért nem ettem mert 5-kor még nem tudok étkezni és szerintem sokan így vannak ezzel, de olyan 9-10 körül így is ettem az iskolámban, ami még reggeli időnek számít.



Yep 😋

Légyszíves ne vegyétek ezeket a sorokat támadásnak, csak meg szerettem volna magyarázni, hogy mi miért volt. Köszönöm az aggódást, de teljesen jól érzem magam, egészséges vagyok, sokkal szebb lett a bőröm és könnyebbnek érzem magam, ez erőt ad az egészséges folytatáshoz. Remélem kicsit máshogy látjátok a poszt lényegét. Senkinek nem akarom ezt tanácsolni, de mindenki azt csinál saját felelőségére amit akar! A rosszindulatú embereknek meg nem kötelező olvasni ezeket, kérlek Titeket ne húzzátok fel magatokat, inkább menjetek egy olyan blogra ahol elolvashatjátok a 25. sablondumát (nem sértés, mert jók, de tényleg azok)!


További szép napot mindenkinek!




Sziasztok!






 Sokak számára lehet, hogy nem vagyok normális, de elkezdtem a bébiétel diétát... Hogy miért? Nem találtam magyarul olyan posztot ami erről szólna, de külföldön egyre népszerűbb ez a diéta módszer. Én úgy tervezem, hogy egy hétig csinálom, főétkezésekre csak baba ételt eszem, esetleg ha nagyon nem bírom zöldséget vagy gyümölcsöt. Ezzel a bejegyzéssel a tapasztalataimat olvasván egy kicsit betekintést nyerhettek, hogy belekezdjetek-e, ér-e valamit. Remélem azért megéri a sok szenvedést...








Untitled



1.nap (VASÁRNAP)

Reggelire megettem az első adagot... Hát had ne mondjam, hogy mit éltem át... Az biztos, hogy nem leszek éhes egy darabig, pláne, hogy tudom, a következő étkezés is "ínycsiklandó" lesz... Egy adag nem tűnik soknak, de higyjétek el, több mint amit bárki kívánna magának. Nagyon borús napok elé nézek, úgy érzem.
Ebédre bűnöztem, de nem nagyot... két tányér borsólevest ettem, ami kizökkentett egy kicsit, de szerencsére nem hízlal annyira... amúgy szerintem lehet ilyen leveseket, főzelékeket enni mértékkel. Az nagyon fontos , hogy rengeteg folyadékot -lehetőleg vizet - fogyasszunk.








2. nap (HÉTFŐ)
Mivel minden hétköznap 5-kor kelek és hatkor indulnom kell, nem volt időm felmelegíteni és magamba tuszkolni a bébi ételt, ezért nem ettem semmit. A suliba vittem egy banánt és a soron következő spagettis-paradicsomszószos bébi ételt. Vágtam bele friss paradicsomot és megsóztam, egész ehető lett. Amikor hazaértem olyan 5 körül, ettem egy paradicsomot egy szelet trapistasajttal. Futottam egy 10 percet. Mai menüm 412 cal -át tartalmazott.






3.nap (KEDD)
Ma sem reggeliztem, vittem egy banánk és egy vadas ízesítésű ételt amely egész jó volt (nem kellett szenvednem, hogy letuszkoljam). Itthon ettem paradicsomot, és egy kevés zöldborsófőzeléket egy tojás fehérjével. Ma 10 perc futás után beiktattam egy 20 perces edzéstervet. Mai menüm 612 cal-át tartalmazott.






4. nap (SZERDA)
Nem reggeliztam, vittem egy almár és egy couscous-os csirkés, zöldséges papit. Egész finom íze volt. Hazaérve ezzem egy paradicsomot és három szelet szeletelt trapistasajtot. Ettem egy joghurtot és két tojás fehérjét, mivel a fehérje nagyon fontos az izomépítéshez, és ahhoz, hogy ne az izmaimból fogyjak. Nem vagyok éhes napközben, ami nagyon jó, mert régen állandóan az voltam. Ma 470 cal-át vittem be.




5.nap (CSÜTÖRTÖK)
Ma reggel sem reggeliztem, de ittam egy kakaót. Vittem egy almát a suliba és egy rizses-csirkés bébiételt, olyat amilyet az első nap ettem. Szerintem megszokhattam, mivel, egyáltalán nem volt olyan rossz íze mint az első találkozásunkkor. Sajnos nagyon rohangálós napom volt, sajtótájékoztató stb. , ezért csak este értem haza és akkor ettem egy salátát. Ma 349 cal-át vittem be.


Ekkor méredzkedtem meg, 63 kg-ról indultam és csodák csodájára lement egy kiló. Tehát 62 kg vagyok a 173 cm-hez. Ez még mindig sok, szeretnék lemenni 55-56 kg-ra, de nem vártam csodát, nem lehet 5 nap alatt megváltani a világot.



RUN RUN



Most azért zárom le ezt a posztot, mert az ezt követő két napban vendégségben voltam és sajnos bűnöztem, de ne aggódjatok, csak levest és egy kis húst ettem salátával, epret és tojásfehérjét, de akkor is ez nem a diéta része, szóval ezt most kihagyom. A legrosszabb bűnös nap 900 cal-át ettem, az azelőttin pedig 800-at.




Mire volt jó ez az átállás?
-Odafigyeltem, hogy mit eszem.
-Sokkal könnyebbnek éreztem magam.
-Több folyadékot ittam.
- Nem voltam egyfolytában éhes, összeszűkült a gyomrom.
- Fogytam 1kg-ot, ami hiszitek vagy sem, látszik rajtam (lement a hasam és a derekam és a combom is feszesebb lett)
-Számtalanszor legyőztem magam, és kitartottam.
-Teljes mértékben elhagytam a cukros-és szénhidrátdús ételeket és már nem is kívánom őket (egy db. péksütit sem ettem ami nekem nagy kedvencem volt).




Nyilván az ilyen "radikális" diétát 1-2 hétnél tovább nem szabad csinálni! Én így a lezárás után sem fogok visszatérni a "mindent eszem amit megkívánok" üzemmódba, hanem tisztán, mértékletesen fogok étkezni, a cukros és szénhidrátdús ételeket kerülve, és fehérjedúsan.


P.S Ezt a radikális diétát senkinek nem tanácsolom, csak a saját tapasztalataimat osztottam meg Veletek! :)






Remélem tudtam egy kicsit segíteni, és érdekesnek találtátok ezt a bejegyzést! Ha szeretnétek, hogy beszámoljak a bikini forma eléréséhez vezető útról, étrendekkel és edzéstervekkel, jelezzetek vissza!






 


Sziasztok Drágáim!

 Remélem minden érettségiző saját elvárásainak megfelelően teljesített!Nekem most jön a nehéz időszak tanulás szempontjából, mert sajnos/ nem sajnos rengeteg vizsgám lesz... Az év végi hajrára készülve azért nem feledkeztem meg Rólatok természetesen! Hatalmas meglepetéssel készülök, ami szerintem minden gondolatotokat felülmúlja. Pontos időpontot még nem tudok, de 1-2 hónapon belül biztosan. Életem nagy fordulópontja lesz, remélem velem maradtok!


summer
 
 Most pedig késéseket illetve kérdéseket várok tőletek amelyekre poszt keretein belül válaszolnék. Nyugodtan írjátok commentbe, vagy az email címemre is küldhetitek őket. Akár tippeket írhattok, hogy miről olvasnátok szívesen, vagy bármilyen kérdést amire választ szeretnétek kapni! Lelki illetve beauty témában egyaránt. Szeretném ha ez a közösség kicsit összekovácsolódna és megismernénk egymást. Sajnos még elég hideg a légkör és ez az én időhiányomnak is köszönhető, de a nyár beköszöntével remélem sokkal több időm marad az írásra.

Sok puszi Nektek, hajrá az utolsó hónapokra, hamarosan jelentkezem!

Niki
Sziasztok!

 Most ismét egy lelkizős poszttal jöttem. Már elég rég írtam ilyet, de a nagy sikerre és az olvasóktól kapott visszajelzések alapján az látszik, hogy megérintenek Titeket ezek a bejegyzések. Örülök, hogy tudok segíteni!

Tumblr ~


 Ma összegyűjtöm azokat a dolgokat amik boldoggá tesznek. Nem írtam össze sehol, a poszt szerkeztése közben keletkező első gondolataimat vetem "papírra". Ezt Ti is megtehetitek, higyjétek el, segíteni fog!

Untitled | via Tumblr


Boldog vagyok amikor...
- egy nagy vihar után kimegyek a szabadba és beszívom a friss, eső utáni levegőt
- hajnalban vagy kora reggel sétálok az utcán és még minden ébredezik
- a nagymamámhoz mehetek aki mindig isteni ételekkel vár és nagyon szeret
- megérzem a friss péksütemény illatát
- edzés után kellemes fáradság önt el
- valaki rámmosolyog
- bulizni megyek a barátnőimmel
- kávét iszunk és beszélgetünk a barátnőimmel
- szerda reggel felkelek
- hallgatom a kedvenc zenéimet
- weheartit-en inspiráló képeket szívlelek
- a kedvenc magazinjaimat olvasom
- kettesben beszélgethetek apukámmal
- látok egy boldog szerelmespárt
- látok egy aranyos állatot
- kocsival megyünk és a szembejövő jelez, hogy rendőrök mérnek a közelben
- utazok valahova
- sms-t kapok, vagy rámír valaki facebookon, viberen stb.
- elismerik a munkámat
- jó jegyet kapok
- megkaptam a nyelvvizsgámat
- angolul beszélhetek
- New York -ra gondolok
- természetben vagyok és észreveszem az apró csodákat
- meglátok egy kisbabát/ gyereket
- önzetlenül valaki magához ölel
- visszagondolok a jó pillanataimra
- visszagondolok a gyerekkorom szép emlékeire
- valaki szívességet tesz nekem
- segíthetek (bármi apróságot)
- meglátok egy meggyszínű kocsit
- egy finomat eszem/iszom
- új ruhát húzok magamra
- kibírom nassolás nélkül
- egy új helyet fedezek fel
- rajzolok
- jó filmet/sorozatot nézek
- megcsap a szél
-egyedül sprintelek egy számomra gyönörű helyen
- fürdés után bekenem magam a kedvenc testápolómmal
- kellemes parfüm illatot érzek
- sütök
- odaérek az iskolámhoz
- egy híres emberrel találkozom
- látok az utcán egy olyan embert aki segít a másikon
- megérzem a könyvek/füzetek illatát
- a jövőmre gondolok
- csend van és gondolkozhatok
- látok egy jó idézetet
- valaki megmaszírozza a lábam
- rámnéz, hozzámszól az a valaki aki fontos nekem
- kihasználom, hogy fiatal vagyok
- a Balaton illatát érezhetem
- tenger illatát érezhetem
- ha megérzem a naptej illatát
- a Nap sugarai melegítik bőrömet
- úszhatok
- futhatok
- edzőterembe megyek
-virágillatot érzek

 Ez ha jól számoltam 60. Még lenne kb. kétszer ennyi, de egyenlőre ennyi jutott eszembe. Ha megnézzük ezek a mindennapi élet apróságai. Bármiben megtalálhatod a boldogságot. Engem ilyenkor szeretet önt el, mindennek a kulcsa. Természetesen mindenkinek vannak hullámvölgyei, rosszabb és jobb napjai, de mindig beköszönt a jó. Nincs olyan akinek csak rossz élményei vannak. Ha valami jó ér, jegyezd meg , ivódjon be az agyadba az élmény, hogy tudjál belőle táplálkozni később. Nekem rengeteg ilyen emlékem van. Abban a pillanatban határtalanul boldog voltam és tudatosan megőriztem és a szívembe zártam a képet. Sokmindenen segített ez végig.

Éld az életedet, tölts minőségi időt szeretteiddel, és tudd, hogy csodálatos vagy!
Sziasztok!

Fantasztikus dolog nyáron az egész napot vásárlással tölteni vagy áttáncolni az éjszakát, de egy
fájdalmas vízhólyag vagy súlyos bőrkeményedés könnyen elronthatja örömünket. A Hansaplast
lábápolási termékei ilyenkor bizony nagy segítséget jelenthetnek abban, hogy a fájdalmunkat
megszüntessük, és újra csak a szikrázó napsütésre tudjunk koncentrálni.

Sajnos rengeteg ember (köztük én is) küzd a bőrkeményedésekkel és vízhólyagokkal. A meleg idő beköszöntével előkerülnek a szandálok, kivágott cipők, a strandokon mezítláb járkálunk és ilyenkorra szinte kötelező elvárás a topformában lévő, igényes ápolt lábfej. Ebben segítenek a következő termékek.

Hansaplast SOS Vízhólyagtapasz, 5 db, 1 415 Ft


Gyorsan enyhíti a fájdalmat és biztonságosan elzárja az érintett területet a
fertőzésektől és baktériumoktól. A hidrokolloid-technológia segít, hogy a
vízhólyagok gyorsabban begyógyuljanak. Extra erős tapadása megbízhatóan a
helyén tartja a tapaszt.

Tipp: Amint érzed, hogy a vízhólyag kezd kialakulni, használj tapaszt a
megtisztított, száraz bőrön. A tapaszt csak akkor cseréld ki, ha magától lejön.
Nyílt vízhólyagok esetében javasolt a további fertőtlenítés.

Saját tapasztalat: Az öcsém focizik és edzésen hatalmas vízhólyag keletkezett szegény lábfején. Az volt a gond, hogy másnap meccsre készült, de mivel annyira fájt neki, hogy nem tudott cipőt húzni, már a lemondáson gondolkozott. Adtam neki ebből a tapaszból, rajtahagyta este, még másnap sem jött le, de teljesen elmúlt a fájdalma, nem is érezte és el tudott menni a mérkőzésre.


Hansaplast INTENSIVE HELP Bőrkeményedés elleni krém, 75 ml, 1 595 Ft



Különösen hatékony összetételének köszönhetően segít simává varázsolni a bőrt1
Ez a rendkívül igénybevett és száraz lábhoz kifejlesztett krém 20 százalékos urea
tartalmával és Aquaporin technológiájának2
szembe a bőrkeményedéssel, és mélyen hidratálja a bőrt a lábfejeken, a
sarokrészen és a talpakon. Emellett a termék nedvességmegkötő hatású is, így
hosszú távú hidratáltságot biztosít.

Tipp: Naponta kétszer (reggel és este) körkörös mozdulatokkal vidd fel az érintett
területekre, a sarokra és a talpra, amíg teljesen be nem szívódik.
 köszönhetően hatékonyan száll

Saját vélemény: Betartottam a nepi 2x-i használatot és nagyon szépen eltűntette a bőrkeményedéseket. Mostmár készen állok a strandszezonra.
Sziasztok!
 
Ma egy meleggyanta tesztjét hoztam el Nektek. Én nagyon szeretem ezt a fajta szőrtelenítési módot, imádom a gyantákat. Egyszerű használni őket, jó az illatuk és tartós hatást biztosítanak. Személy szerint nekem ez egy kellemes procedúra, pláne ha megfelelő minőségű termékkel végzem. Ilyen a Veet legújabb meleggyantája amit nagyon egyszerű kezelni.
 
A termék egy 250 ml-es tégelyben érkezik, van hozzá spatula amely hőmérővel van ellátva és lehúzó csíkok is. 45 mp alatt fel lehet melegíteni mikróban és a spatula segítségével egyszerűen fel lehet vinni. Amin nagyon meglepődtem, hogy a többi gyantához képest egyáltalán nem fájt a szőr eltávolítása. Tényleg nagyon gyorsan el lehet végezni a procedúrát. Nem marad nagyon gyanta a bőrfelületen utána, de ha igen azt könnyedén el tudjuk tűntetni.
 
 
 
A Veet®, a selymesen sima lábak szakértője ismét egy innovációval rukkolt elő. Az ősi meleggyanták receptje ihletette Veet® Oriental Meleggyanta illóolajokkal nélkülözhetetlen társunk lehet a tavaszi – nyári szezonban, ha szőrtelenítésről van szó.
A Veet® Oriental Meleggyanta illóolajokkal természetes és hatékony cukorpaszta formulájának köszönhetően a professzionális gyantázás élményét hozza el otthonunkba, hiszen akár 5 mm hosszú szőrszálakon is eredményesen alkalmazható, legyen szó akár a lábról, a karról, az arcról vagy a bikinivonalról.
Az illóolajok és a virágos vanília illat jóvoltából a gyantázás során igazán kényeztető pillanatokkal is gazdagodhatunk és akár négy héten át élvezhetjük a bársonyosan sima bőrt.
 
Az új Veet® meleggyantát kifejezetten otthoni használatra fejlesztették ki a Veet® szakemberei, így mikrohullámú sütőben és forró vízfürdőben egyaránt felmelegíthető. A hőmérséklet ellenőrzésére pedig egy erre a célra speciálisan kifejlesztett spatula szolgál.  A termék további előnye, hogy a gyantázás végeztével a gyantamaradványok vízzel könnyedén eltávolíthatók. A Veet® Oriental Meleggyanta illóolajokkal gyökerestől távolítja el a szőrszálakat, így kevesebb és lágyabb szőr nő vissza a gyantázott területeken.
 
A Veet®-tel biztonságosan és gyorsan formába hozhatjuk magunkat az érzékeny területeken is, így bármikor könnyedén élvezhetjük a selymesen sima bőrt.
Sziasztok!

 Már nagyon régóta keresek egy olyan arcradírt amely kíméletes, de hatékonyan eltávolítja az elhalt hámsejteket és eltávolítja a megmaradt szennyeződéseket. Sajnos eddig nem találtam megfelelőt. Vagy túl dúrván, vagy egyáltalán nem radíroztak a kipróbált készítmények. Némelyek úgy kiszárították az arcom , hogy viszketett, kipirosodott, hámlott.

 Az Eucerin DermoPURIFYER Mélytisztító Arcradír kipróbálása után azonban teljesen már eredményt kaptam. Puhává varázsolta az arcomat, éppen megfelelő mennyírégű radírozó szemcsét tartalmaz, isteni illata van, mint amilyeneket a fürdőkben használnak. Mindennapos használatra ajánlják, de én csak minden másnap használom. Észrevehetően jobb lett a bőröm minősége.



Mélyen tisztítja és finomítja a pórusokat, anélkül, hogy túlságosan kiszárítaná azokat. Kellőképpen kíméletes ahhoz, hogy naponta használni lehessen.

Jellemzők:
  • Kímélő hatású, pórusfinomító mikrorészecskék
  • 1% tejsavszemcsék
  • Szappanmentes
  • Olajmentes
Remélem tudtam segíteni azoknak, akik éppen arcradír vásárlás előtt vannak!

 


Sziasztok!

 Ma egy különlegesen hatékony testápolót szeretnék bemutatni Nektek. Mielőtt belekezdenék, elmondanám, hogy régebben az illatos, színes kozmetikumokat preferáltam inkább, de 1-2 éve azért megjött az eszem, hogy az ilyen termékek milyen károsak lehetnek a bőrünkre, egészségünkre, szóval mostanában tudatosan választok bőrbarát készítményeket.

Jellemzők:
  • A pH5 Enzim-Védelmi rendszer™ aktiválja a bőr természetes védekező képességét
  • Bizonyított Citrát-puffer, Dexpanthenol
    és Glycerin tartalommal
  • Gyorsan felszívódik
  • pH bőrsemleges
  • Kiváló hatékonyságát és bőrbarát  toleranciáját klinikai vizsgálatok  bizonyítják - akár korábban károsodott bőr esetén is alkalmazható
Előnyök:
  • Hosszan tartó 24 órás hidratáló hatás, a bőr  selymesen puha tapintásúvá válik, aktiválja a bőr természetes védekező képességét.



 
 
 Kiskoromra emlékeztet az Eucerin pH5 Intenzív Testápolója mint illatában, állagában és hatásában egyaránt. Ezzel kenegetették az előző generáció tagjai a kis Nikit. :)
De viccet félretéve, a testápoló igazán friss, tiszta illata mindenkit visszarepíthet egy kicsit az időben. A krém állaga könnyed , de nagyon tápláló. Szinte azonnal beszívódik és az én száraz bőrömet 99%-san hidratálja. Tényleg nem lehet rá panaszom. Biztosan újra vásárolnám! Aki egy könnyed, de hidratáló testápolót keres, tökéletes választás.

Niki